Monthly Archives: május 2013
Utórengés Tenken
Hármas erősségű lehetett a csütörtök esti földrengés Tenken. A szombati után ez is az április 23-án történt 4,8-as földmozgás utórengése lehetett. Károkról nem érkezett jelentés, sokan már meg sem érezték. Mások úgy gondolják: egyre érzékenyebbek a rengésre, a kisebbeket is észreveszik.
Méz: közepes termés várható
Közel 40 méhész és megközelítőleg 2000 méhcsalád lepte el az Istenmezeje melletti akácosokat, ahol a megye legjobb és legnagyobb akáclegelőjét találhatják.
A termelők elmondták: a márciusi telet megszenvedték a méhek, idén közepes termés várható, ami valószínűleg áremeléshez vezet.
Rendőrség: gyermekbarát meghallgató szoba
Gyermekbarát meghallgató szoba működtetésére jogosító tanúsítványt adott ma át Dr. Navracsics Tibor miniszterelnök helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter Czinege László rendőrfőkapitánynak Egerben, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon tartott sajtótájékoztatót követően. A miniszter elmondta: 2014-ig minden megyeszékhelyen kötelező létrehozni olyan meghallgató szobákat, ahol a bűncselekmények áldozatait, illetve a gyermekkorú elkövetőket a saját fejlettségi szintjüknek megfelelő körülmények között lehet meghallgatni. A barátságos környezettől azt remélik, hogy a gyermekek könnyebben feldolgozzák majd az őket ért traumákat, illetve jobban feltárhatóvá válnak a bűnelkövetési okok is. Egerben a tizennegyedik ilyen tanúsítványt adták át.
A rendőrséggel, mint társadalmi partnerrel történő együttműködés a közszolgálaton belüli határokon való túllépést jelképezi – hangsúlyozta Dr. Navracsics Tibor. A kampány kabalafigurája Kimi.
A miniszterelnök-helyettes megemlítette, hogy az internethasználatra is kiterjedő jogszabály-módosításokat terveznek a jövőben, amelyek célja a gyermekek távol tartása a világhálón jelen lévő ártalmas tartalmaktól.
Horváth László kormánymegbízott felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Unióban ötből egy gyermeket szexuálisan bántalmaznak és az elkövetők 80%-ban a gyermekek által ismert személyek köréből kerülnek ki. Így válik áldozattá a bizalom, amit addig felépítettek. Ennek a bizalomnak a kíméletes újjáépítését kell elkezdeni az új meghallgató szobában, amelynek a megyei rendőrség minden bizonnyal jó gazdája lesz.
Czinege László rendőrfőkapitány úgy véli, hogy a gyermekek fizikai, pszichológiai állapota és a büntetőeljárás célja a gyermekbarát meghallgatások során nagyobb összhangba kerül.
Istállótűz Kápolnán
Május 20-án éjjel fél kettőkor érkezett a bejelentés a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság főügyeletére, miszerint Kápolnán egy épületbe villám csapott.
Az egri hivatásos tűzoltók nagy erőkkel vonultak a helyszínre. Egy 80×12 méteres istálló tetőszerkezete teljes terjedelmében lángolt, amely a villámcsapás következében gyulladt ki. A tűzoltóknak három sugár segítségével, több mint két óra alatt sikerült megfékezni a lángokat. A tűz keletkezésekor sem ember, sem pedig állat nem tartózkodott az épületben, így sérülés nem is történt. A tűzeset következtében több millió forintos kár keletkezett.
Megsüllyedt az útburkolat, lezárják a Csiky utcát
Megsüllyedt, a szakemberek szerint bármikor beszakadhat az egri Csiky Sándor utca burkolata, ezért hétfőn terelőbóját helyeztek ki. Szerdától a járműforgalmat elterelik, s elkezdődik a helyreállítás.
– A pünkösdi hétvégén nagy mennyiségű csapadék hullott Egerben és a Csiky utca alatt húzódó csapadékvíz-elvezető csatorna ezt már nem bírta el, erősen megsüllyedt a burkolat – mondta Kiss Zoltán, az egri önkormányzat városüzemeltetési irodájának munkatársa.
– A szakemberek még hétfőn a helyszínen megállapították, hogy a nagy forgalmú utca burkolata bármikor beszakadhat, ezért rakták ki a bóját. Sebességkorlátozás az említett szakaszon már két hónapja érvényben van.
A feltárást követően napokon belül elkezdődik először a csapadék-elvezető csatorna helyreállítása, ami az útburkolat javítása követ.
Legalább három hétig elkerülik az autóbuszok a Csiky utca Széchenyi utca felé eső szakaszát, így két buszmegálló, a főposta előtti és a Tűzoltó téri kimarad. Az Észak felé közlekedő járatok a Barkóczy utcáról a Csikyn keresztül a 25-ös út felé kerülnek majd. Visszafelé pedig a Rózsa Károly utcán keresztül érik el a Barkóczy utcát.
Az önkormányzat munkatársa elmondta: mindkét irányból lezárják szerda reggeltől a teljes autóforgalom elől a Csiky utca alsó szakaszát, és a gyalogosforgalmat is korlátozzák. Mindazok, akiknek az autója az elmúlt napokban megsérült a megsüllyedt úton, kárigényüket bejelenthetik a városházán, ha tanúkkal, vagy rendőrségi jegyzőkönyvvel bizonyítják, hogy a csatorna miatt megsüllyedt út okozta a kárukat.
Az egri Nagy Károly ezt már megtette. Elmondta: ő még vasárnap járt szerencsétlenül, az autója alváza sérült, mert akkor még nem volt bójával megjelölve a süllyedés.