Monthly Archives: november 2014
Tragédia Sajópüspökinél – Elhunyt az oszlopnak ütközött férfi
Sajópüspöki – Halálos áldozatot követelt az a közlekedési baleset, amely a 25-ös számú főúton történt Sajópüspöki határában pénteken.
Ózd irányából haladt Püspöki felé egy Opel, amikor a hosszú egyenesben egy autóbusz megelőzése után hirtelen jobbra húzta a kormányt a sofőr. Az autó letért az úttestről és egy villanyoszlopnak csapódott, amely kidőlt a helyéről.
Információink szerint az autót vezető férfi rosszul lett, emiatt következett be a baleset.
Gaskó Bertalan, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta: az 54 éves férfi rendkívüli halálesetének körülményeit az ózdi rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárásban vizsgálja.
Forrás: boon.hu
Márton napi rettegés a libák között
Sültek a libák, a kacsák a Márton napi vigasságokon.
A hagyomány szerint, aki Márton napján nem eszik libát, egész évben éhezni fog.
Egerszalókon a barlangházak kemencéjében reggel óta sült a kenyér, a tök és persze a liba. A település évek óta a rendezvénnyel várja ilyenkor a kicsiket és nagyokat.
Noszvajon a közösségi ház mellett vendégváró házaknál is készült liba-lakoma. A vendégek megkóstolhatták a zúzapörköltet, a a sülteket kemencéből, de a helyi lekváros bukta sem hiányozhatott a palettáról.
Állati jó nap
Bicskával fenyegette az eladót a lopáson ért férfi
A bejelentő a helyszínen elmondta a rendőröknek, hogy egy férfi az üzletben különböző kozmetikai termékeket és gyümölcsöket próbált meg eltulajdonítani, azonban eközben tetten érte, majd a raktárhelységbe próbálta bekísérni egy ott dolgozó.
A férfi eközben egy bicskát vett elő a zsebéből és megpróbálta megsebesíteni az őt kísérő eladót, azonban sérüléseket nem tudott okozni, így a rendőrség kiérkezéséig visszatartották.
Az egyenruhások előállították a Gyöngyösi Rendőrkapitányságra F. Zoltán 39 éves helyi lakost, ahol ellene – őrizetbe vétele mellett – súlyos testi sértés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.Kiderült továbbá, hogy a férfi szerdán a délelőtti órákban két másik gyöngyösi üzletben is próbált meg kozmetikai szereket és játékokat eltulajdonítani, ahol szintén tetten érték az eladók, azonban mind a kétszer elszaladt a helyszínről.
Ezen esetek kapcsán két rendbeli lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt is eljárás indult a férfi ellen.