Egy magyar újfundlandi kutyát választottak Európa legszebbjének az Ausztriában megrendezett európai kutyakiállításon. Zack hatéves és Szlovéniában született, gazdája szerint alapos felkészítés eredménye, hogy most győzni tudott.
15 perc alatt le lehetett ma égni a napon, olyan extrém erős volt az UV-sugárzás, és holnap is veszélyes lesz még. Pedig a kánikulában legtöbben a strandra menekülnek, a legtöbb helyen teltház volt, ahogy a vízpartokon is. Csakhogy a súlyos napégésekből évekkel később akár bőrrák is kialakulhat. Szakemberek szerint 11 és három között ilyenkor nem ajánlott kifeküdni a napra.
Akasztást kért a börtön helyett az a férfi, aki életfogytiglani fegyházat kapott, mert gyakorlatilag kivégezte egyik ismerősét Dövényben. Az áldozatnak azért kellett meghalnia, mert a négyfős társaság nagyképűnek tartotta. A gyilkosság kegyetlen volt: 59-szer szúrták meg a férfit, és a barátnőjével az egészet végignézették. A nyugalom megzavarására alkalmas riport következik.
Egyre több őzgidát visznek a Gyöngyösi Állatkertbe a turisták és a kirándulók. Megmentik őket, de a szakértők szerint gyakran ezzel több kárt csinálnak, mint hasznot. Ugyanis az anyjuk legtöbbször addig hagyja magukra kicsinyeiket, amíg táplálkozni megy, de idővel visszatér. Ám ha egy ember hozzáér a gidákhoz, az anyja megérzi ezt és utána már nem törődik a kölykeivel, így akár baj is lehet a segítő szándékból.
Frontálisan ütközött össze két kocsi a 24-es főúton, Parádsasvár közelében.
Valószínűleg nagy sebességgel közlekedett egy Volkswagen a Mátrában, Mátraháza felől Parádsasvár irányába. Az egyik kanyarban az erőteljes fékezés ellenére kisodródott, és frontálisan belecsapódott az ott szabályosan közlekedő Opelbe.
Úgy tudjuk, a baleset során négyen sérültek meg: egyikük egy kislány, akiért mentőhelikopter is érkezett az egyik közeli településre.
A helyszínelés idejére, órákra lezárták a főút Mátrán áthaladó szakaszát.
Pókok keltek ki egy fürt banánból Heves megyében. A család egy bevásárlóközpontban vette a gyümölcsöt, és amikor kibontották, az apró pókok szétrajzottak. A szakértő szerint banánpókok lehettek, amik veszélyesek, csípésük akár halálos is lehet. Ráadásul mivel a család a banánt kidobta a kertbe, a pókokat nem is sikerült befogni. Egy szakértő szerint akár el is szaporodhatnak.