Magánokirat-hamisítás, jogosulatlan gazdasági előny megszerzése és csalás bűncselekmények gyanúja miatt feljelentés-kiegészítést nyújtott be Horváth László, Heves megye 2. számú választókörzetének országgyűlési képviselője az Észak-Hevesi Vidék Fejlődéséért Közhasznú Egyesület gazdálkodása kapcsán ma délelőtt a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon. Az említett, a Leader-pénzek szétosztására alakult egyesület ellen korábban jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt indult eljárás.
Horváth László Fideszes országgyűlési képviselő szerint az Új Magyarország vidékfejlesztési program részeként 2008-ban az EU által vidékfejlesztési célokra nyújtott pénzügyi források elosztására, koordinációjára létrejött Észak-Hevesi Vidék Fejlődéséért Közhasznú Egyesület egyetlen településnek sem nyújtott támogatást, ami pedig feladata lett volna.
A 33 települést érintő szervezet ugyanakkor, gazdálkodásában működési költségként több tízmillió forintot használt fel. A képviselő bűncselekmények gyanúját megalapozó okiratokra hivatkozott, melyekben az egyesület számára megrendelt szolgáltatások szerződései bizonyítják a visszaéléseket.
A dokumentumokat Horváth László által ismeretlen személy juttatta el a képviselő postaládájába. Az okiratokból kiderül, hogy ezeket az egyesület pályázati források megszerzéséhez használta fel, nyilvános pályáztatás nem volt.
Mindezek alapján a képviselő arra a következtetésre jutott, hogy az „ajánlatkérések és a vállalkozók versenyeztetése formális jellegű volt, minden esetben ugyanattól a két vállalkozótól kértek ajánlatot, és minden esetben ugyanaz a vállalkozó, (a mellékelt dokumentumok szerint Petrényi Gábor) kapott megrendelést”.
A vállalkozói szerződésekben nem határozták meg a feladatokat, a megrendelői igényt és a vállalkozói kötelezettségeket. Vannak egy-egy napra szóló EU-s pénzeken kötött szerződések, amelyekre napi félmillió forintot fizettek ki, pályázatkezelési, szaktanácsadási címen külsős segítőnek.
Az egyesület 2 millió 940 ezer forintot fizetett ki jogi tevékenység ellátásáért, s a 6 millió 750 ezer forint kifizetésére szóló kötelezettséget tartalmazó szerződéseken nincs ügyvédi ellenjegyzés.
Ismeretlen tettes ellen Csőgér Bálint Nagyvisnyó település polgármestere tett feljelentést jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságon. A jogi lépésre az Észak-Hevesi Vidék Fejlődéséért Közhasznú Egyesület elnökségi tagjaként, a múlt évi gazdálkodásról szóló pénzügyi adatok ismeretében került sor.
A közgyűlésen bemutatott adatok alapján jelentős visszaélésekre figyelt fel a polgármester, ami után vizsgálóbizottság felállítását indítványozta. A közgyűlés nem fogadta el a javaslatát, Csőgér Bálint ezután tett feljelentést a számvitel rendjének megsértése, hűtlen kezelés és az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek megsértése miatt.
A polgármester néhány tételt felsorolt azok közül, amelyek véleménye szerint visszaélésre adtak okot.
Az egyesület 2 millió 940 ezer forintot fizetett ki jogi tevékenység ellátásáért, s a 6 millió 750 ezer forint kifizetésére szóló kötelezettséget tartalmazó szerződéseken nincs ügyvédi ellenjegyzés. Másik gyanús tétel a gazdasági tevékenységet nem folytató egyesület 3 millió 840 ezer forintos üzletviteli tanácsadás számlája. 9 millió 379 ezer forintot költöttek adatfeldolgozásra, 3 és fél milliót szoftver szaktanácsadásra, 14 milliót tanulmánykészítésre.
Horváth László szerint a rendőrségnek kell tisztáznia az ügyet, tőlük vár megnyugtató választ.
Forrás: Egriszín