Vádat emelt az Egri Járási Ügyészség három mónosbéli fiatal ellen, akik egy buszmegállóban „einstandolva” kényszerítettek két, velük hasonló korú sértettet arra, hogy vegyék le magukról, és adják át nekik a pulóvereiket, melyeket később el akartak adni.
Mint korábban beszámoltunk róla, 2014. március 20-án este a Mónosbéllel szomszédos Bélapátfalva községben – fociedzésről hazafelé tartva – egy buszmegállóban várakozott a Mónosbéli Gyermek-otthonban lakó 14 éves, és 16 éves sértett.
A három vádlott – akiket korábbról jól ismertek – ekkor lépett oda hozzájuk, és egyikük, a fiatalkorú III. rendű terhelt nyomban elkérte a kisebb fiú mobiltelefonját, amin az
éppen zenét hallgatott. A készüléket azután – kihasználva két 20 éves társa fenyegető jelenlétét – nem volt hajlandó visszaadni. Nem csak azt közölte a sértettel, hogy az már az övé, hanem a sírdogáló fiú combjába is belerúgott. Végül úgy döntött, hogy a telefon helyett inkább a sértett pulóverét veszi el, amit felszólítására a megfélemlített gyermek levett magáról és a mobiljáért cserébe átadott neki.
Ezt látva az I. rendű vádlott az idősebb sértett személyes tárgyaira vetett szemet. Azt mondta, hogy tetszik neki a pulóvere és táskája, verekedjenek meg érte, de erre a sértett nem volt hajlandó, inkább átadta a pulóverét, miután a vádlott néhányszor ököllel felé ütött. Mielőtt elmentek, a rablást elkövető vádlottak azzal fenyegették áldozataikat, hogy ha bárkinek szólni mernek a történtekről, elmennek a nevelőotthonba, kirángatják őket a csoportból és megtapossák.
A fenyegetés ellenére az idősebb fiú hazaérve az otthonba beszámolt a rablásról. Az ezt követően megindult nyomozás során az I. rendű és a II. rendű – büntetett előéletű – vádlottakat a bíróság – ügyészi indítványra – előzetes letartóztatásba, míg a III. rendű fiatalkorú vádlottat házi őrizetbe helyezte.
Az Egri Járási Ügyészség őket két rendbeli csoportosan elkövetett rablás bűntettével vádolja, melyet részben bűnsegédként valósítottak meg.
Az Egri Járási Ügyészség a felnőttkorú vádlottak esetében végrehajtandó fegyházbüntetés kiszabására, míg a fiatalkorú vádlott esetében javítóintézeti nevelés elrendelésére tett indítványt.