Az integrált városfejlesztési stratégiának kifejezetten arról kellene szólnia, hogy hogyan fejlesszük egész Egert – szögezte le Nagy István a szocialisták polgármesterjelöltje a ma délelőtti sajtótájékoztatón a párt Dobó utcai irodájában. Úgy gondolja, hogy a válságos időszakban sokkal fontosabb a munkahelyteremtés, mint a luxusberuházások.
Több mint 3 milliárd forint fejlesztési pénzt nyert a város az Észak-magyarországi Operatív Programon keresztül. Nagy István szerint hibás Habis László polgármester azon gondolata, miszerint a rendelkezésre álló összeg egészét a Belvárosra kell elkölteni. Másfél milliárd forintos VIP parkolót és rendezvényeket kiszolgáló raktárhelységeket terveznek a Dobó tér alá, amit teljesen szükségtelen luxusberuházásnak tart. Ebben a válságos időszakban sokkal fontosabb lenne az egész városra kiterjedő járdarekonstrukció és az utak felújítása. Új munkahelyeket kell teremteni amely a lakosságot abszolút mértékben kiszolgálja, s ezzel együtt nő Eger vagyona is. „Ha ennyi felesleges forrása van az önkormányzatnak, akkor inkább vegye meg az Egervint, megteremtve azt a nagy felvásárlót, aki több ezer családnak tud segíteni” – mondta a politikus.
Forrás: Egriszín
Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.