Hat körzetben tudott jelöltet indítani a Munkáspárt 2006 Egerben, így nem állíthatnak kompenzációs listát. Az ajánlószelvényeket péntek délután adták le a Városházán.
Hét körzetben állítottunk jelöltet, ezek közül 6-ban sikerült összegyűjteni az induláshoz szükséges ajánlószelvényeket – mondta Tatár Csaba, a Munkáspárt 2006 országos alelnöke. Hozzátette, hogy javarészt a Csebokszári lakótelepen, Eger munkáskörzeteiben indítottak jelölteket, hiszen ők is munkásemberek, és megértik az átlagemberek problémáit.
Az ajánlók gyűjtése során a képviselők személyesen járták be a lakótömböket, és beszélgettek az emberekkel – emelte ki Tatár Csaba. Nehéz volt a kopogtatók összegyűjtése a párt alelnöke szerint, mivel nem volt sok idejük, illetve nem rendelkeznek olyan apparátussal, mint a nagyobb pártok.
A Munkáspárt 2006 szerény kampányra készül Egerben, nem fognak óriásplakátokat kihelyezni, s Tatát Csaba javasolja a nagypártoknak is, hogy a plakátolás összegéből támogassanak inkább szegény embereket. Az alelnök hozzátette, hogy 20 év után már ideje lenne képviselethez jutniuk a város vezetésében a munkásrétegeknek is.
Juhász Gáborné, a Munkáspárt 2006 Nőtagozatának vezetője kifogását fejezte ki a lovasszobor körül kialakult helyzettel kapcsolatban. Szerinte nem kellene elmozdítani a helyéről a műalkotást, hiszen annak készítője korábban azt kérte, hogy a Dobó téren maradjon a műve. Úgy véli, hogy anyagi érdekek állnak ennek az ügynek is a hátterében.
Forrás: Egriszín