Közel 30 sportággal ismerkedhetnek a résztvevők a Városi Stadionban és a Kemény Ferenc Sportcsarnokban a Szeptember 18-i Sportágbörzén. A programot az Egri Városi Sportiskola valamint az egri Star Fitness Egyesület rendezi meg.
Az egri Sportágbörzéről Kovács Géza az Egri Városi Sportiskola igazgatója nyilatkozott: – Szeptember 18-án szombaton 9-től 13 óráig tartjuk meg Egerben a Sportágbörzét. A füves és salakos pályán valamint központi helyszínként a dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban lesznek a sportági bemutatók. Szeretnénk segítséget nyújtani a szülőknek, gyerekeknek a megfelelő sportág kiválasztásában. A résztvevők ne csak nézzék az egyes sportbemutatókat, hanem aktív részesei legyenek maguk is a rendezvénynek, vegyék kezükbe a sporteszközöket, próbálják ki a sportágakat, tapasztalják meg egyes mozgásformák lényegét, hangulatát. „Ízleljék meg” a sportot, szerezzenek pozitív sportélményeket.
Az Egri Városi Sportiskola 9 szakosztályában további lehetőségként október 31-ig tagdíj fizetés nélkül ingyenesen sportolhatnak az új jelentkezők. A sportágbörzén olimpikonok, kiváló sportolók is segítenek az egészséges életmód, a sportolás népszerűsítésében. Jelen állás szerint vendégünk lesz Sike András, Biros Péter, Szécsi Zoltán olimpia bajnokok, Hajtós Bertalan judós, Herczeg Lila karatés, Virág Lajos, Szuromi József birkózó, Káté Gyula ökölvívó, Schirilla György extrém sportoló, a kosaras Zsemlye Sándor és Krasznai Tibor. Az esemény főtámogatója a Eger önkormányzata, a Fenstherm Kft. és az Archimex Kft. Mozgalmas sportnap lesz, a salakos pályán az Erős Emberek versenyeznek.
Az esemény fővédnöke Habis László polgármester, a megnyitót 9 órától rendezik a Kemény Ferenc Sportcsarnokban.