Személyi sérüléssel járó baleset történ az Egert Egerszalókkal összekötő úton.
Motorosok közlekedtek Egerszalók felől a megyeszékhely irányába. Egy, a motorosoknak szemből érkező kocsi jobb oldalra húzodott egy telek bejáratához, ahol leparkolt. A már álló kocsihoz érkeztek a motorosok. Az első vezető lassított és kikerülte a parkoló kocsit, azonban az utána közlekedő későn reagált a manőverre: az előtte lassítót jobbról kerülte ki, így nekiment az ott álló kocsinak. Az ütközés következtében a motor és vezetője átsodródott egy szemben, szabályosan közlekedő kocsinak is.
Úgy tudjuk, a motorost könnyű sérülésekkel szállították kórházba.
A helyszínelést teljes útzár mellett ezdték meg a rendőrök, ezt azonban hamarosan félpályás lezárásra mérsékelték.
Ne zavarjon hogy nem így történt az esemény ?