Egy strandröplabda pályát és két teniszpályát is felavattak ma délben a Kossuth Zsuzsa Gimnázium és Szakképző Iskola területén.
A tenisztársadalom összefogásáról van szó – mondja Molnár László, az Egri Közszolgáltatások Városi Intézménye (EKVI) igazgatója. Két pálya már működött, amiken a nyár folyamán is tartottak tenisztáborokat. A strandröplabda pálya az első Egerben, s még strandfoci pályaként is használható. A megvalósításban közreműködő Urbán Miklós (URFA Kft.), Mata Tibor (Mátrai Erőmű Zrt. bükkábrányi bányaüzem), dr. Nagy Lajos (OMYA Hungária Kft.) és Szabó László (EKVI) díszoklevelet vehetett át az ünnepségen. Habis László polgármester köszöntőjében kiemelte, hogy újabb pályákkal gyarapodott a megyeszékhely, méltatta az EKVI és a Sportiskola áldozatos munkáját, illetve megköszönte azon vállalkozók támogatását, akik a város közéleti céljainak elkötelezett hívei. Az ünnepélyes átadáson a Kossuth Zsuzsa Gimnázium tanulóinak bemutatója után a polgármester Molnár László igazgatóval közösen vágta el a szalagot. A homokon az EKF hallgatói játszották az első bemutató mérkőzést, a továbbiakban pedig az általános iskolák ingyen használhatják azt, ha beépítik a tananyagba. A létesítmények értéke 29 millió forint, melyért ténylegesen 8 millió Ft-ot kellett fizetni, a közötte lévő összeget a támogatásokból fedezték.
Forrás: Egriszín