A már korábban több helyütt is felvázolt programjukból adtak ízelítőt ma a polgármesteri székért küzdők a Városháza Dísztermében. Mind az öt polgármester-jelölt részt vett a vitán. A kisebb szócsatákat leszámítva kulturált és higgadt hangnemben zajlott a moderátor által vezetett esemény.
Az egri jelöltek – Bányász Róbert (EFV), Habis László (Fidesz-KDNP), Mirkóczki Ádám (Jobbik), Nagy István (MSZP) és Tarsoly József (független) – a gazdaság; sport, oktatás, ifjúságpolitika; szőlő- és bortermelés, idegenforgalom és egészségügy témákban vitáztak.
Az öt témához a jelöltek egyenként két percben nyilatkozhattak, majd egy perc állt rendelkezésükre, hogy reagáljanak a korábban elhangzottakra. Tarsoly Józsefet leszámítva minden polgármester-jelölt hozott magával egy 20 fős csapatot.
18.05: Kisorsolták az ülésrendet. A jelöltek jelenleg néhány mondatban bemutatkoznak. Mind az 5 polgármester-jelölt megjelent. Mirkóczki Ádám bejelenti, hogy tegnap született meg első gyermeke.
18.10: Tarsoly József elmondta, hogy azért nem hozott magával szimpatizánsokat, mert annyian támogatják őt, hogy senkit nem akart megbántani azzal, hogy csak húsznak ad lehetőséget közülük.
18.15: Az első téma a gazdaság. Nagy István (MSZP) szerint az önkormányzatnak sok eszköz van a kezében, hogy segítse a vállalkozókat. A városi cégekben való aktív részvétel és azok fejlesztése kiemelten fontos feladat. Az elmúlt 4 év szerinte az elhibázott szerződések ciklusa. A szemétszállítás díja is azért ilyen magas, mert a város rossz szerződést kötött. A biomassza fűtőmű is egy olyan szerződés, amelyet nem gondoltak eléggé át.
18.18: Mirkóczki Ádám (Jobbik) egy teljes vagyonleltár elkészítését szorgalmazná. Az elmúlt 20 évet átvilágítaná a nyilvánosság bevonásával. Csak ezután válnának realitássá a gazdasági lépések – mondta. A munkahelyteremtést is fontosnak véli. A laktanya és az Egervin szerinte közel ezer új munkahelyet jelenthetne a jövőben.
18.20: Habis László (Fidesz-KDNP): Az M3-as autópálya és Eger közötti összekötő utat megvalósítja a következő választási ciklusban. Az Intermodális csomópontot is említi. Ebben a témában is jól haladnak az előkészületek. Egy helyi Széchenyi tervet is szeretnének kidolgozni. A helyi vállalkozóknak sok kedvezményt kívánnak nyújtani. A szemétszállítási helyzetet örökölték Habis szerint.
18.22: Bányász Róbert (EFV): Élhető Egert szeretne, jó közérzettel. Ezt a gazdaság fellendítésével érnék el. A munkahelyteremtés feltételeinek javítását szorgalmazná. Ezen kívül a fiatalok itthon tartását is lényegesnek tartja. Kidolgozták, hogy a rászorulóknak ingyenes legyen a szemétszállítás.
18.25: Tarsoly József (független): Szerinte túl sok a város adósságállománya. Ezt kezelni kell, s nem úgy, hogy megaberuházásokkal terhelik az egrieket. Munkahelyteremtésről azt mondta, hogy a kis- és középvállalkozásokat kell segíteni, nem a kirakat cégeket. Turizmus fellendítésével is javítana a gazdasági mutatókon.
18.24: Nagy István reagálásában elmondta, hogy a közösségeket segítené. A turizmust is fellendítené, de nem úgy, hogy 64 milliót ad filmek támogatására.
18.26: A multik és a helyi kisvállalkozások életterét felülvizsgálná Mirkóczki. Úgy véli, hogy a nagy cégek monopolhelyzetbe kerültek a városban
18.28: Habis László sajnálatát fejezi ki, hogy az MSZP lejárató kampányt indított ellene. Elmondta, hogy ők leszámoltak az előző városvezetés szélhámosságával.
18.30: Bányász Róbert szerint be kéne fejezni néhány nagyberuházást. A humánerőforrást fejlesztené. Az egri kereskedők helyzetét segítené.
18.32: Tarsoly József elmondta, hogy az ide települő cégeknek az elmúlt 4 évben több, mint 900 milliós adókedvezményt adott a város. Szerinte ez nem érte meg. Az Agora túl drága – modta.
18.33: Oktatás, sport, ifjúságpolitika a téma.
18.34: Mirkóczki úgy véli, az egri sportlétesítmények nem alkalmasak a tömegsportok végzésére. A városi stadion rossz állapotban van – mondta. Az oktatásban nem tartja jónak az erőltetett integrációt. Az erőszak terén zéró toleranciát hirdetnének. Az első lakáshoz jutás segítését fontos feladatnak tartják.
18.37: Habis László tovább támogatná a sikeres sportágakat. Az utánpótlás nevelése szerinte kiváló Egerben, ezt a jövőben is segítené. Büszke arra, hogy Eger a régió szellemi központja, és hogy a megyeszékhely egy igazi iskolaváros. Lehetővé tenné, hogy Eger egyetemi város legyen. Fontosnak véli, hogy a szakképzést erősítsék.
18.40: Bányász Róbert olvassa a mondatait. Azt is akadozva. Azt mondja, hogy minden lehetőséget megragadna, hogy fejlesszék az oktatási intézményeket. Megfelelő programokat kínálna a szabadidő eltöltéséhez.
18.42: Tarsoly József úgy véli, Egerben nincs elég ifjúsági program. A szabadban eltölthető szabadidős tevékenységeket szorgalmazza, ezeket is támogatná. A környezettudatos szemléletmód kialakítását szeretné az iskolákban. A szakképzés helyzetén javítana. A fiatal szakembereknek nagyobb teret adna, és itt tartaná az ifjúságot a városban.
18.45: Nagy István szerint ciklusokon átívelő programokra van szükség. Esélyt teremtene a rászorulóknak, lehetőséget a tehetségeknek. Az oktatási intézményeket felújítanák. Szerinte az 1,7 milliárd elég az Agora megvalósítására. Ő is helyben tartaná a fiatalokat. Munkahelyet és otthont teremtene számukra.
18.47: Mirkóczki reagál: szakmai fórumokat hozna létre, amely a frissen végzett szakembereket tömöríti. Nagyobb teret adna nekik.
18.48: Habis László elmondta, hogy fejlett, kiterjedt a város ösztöndíj rendszere. De ezt tovább javítaná. Fedett jégpályát hozna létre, és a stadion futópályáját is renoválná.
18.49: Bányász Róbert olcsóbbá tenné az uszoda használatának díjait.
18.50: Tarsoly József: mindenképpen kell jégpálya, mert a mosanit eltüntette a városvezetés. A fiataloknak családbarát munkahelyeket hozna létre.
18.52: Nagy István a tömegsportra nagyobb figyelmet fordítana.
18.52: Szőlő- ás bortermelés az új téma.
18.53: Habis lászló hatékonyabb összefogást, nagyobb támogatást ígér. Az Egervinről is szól. Mindenképp megoldást fog találni a helyzet kezelésére. Kutató intézetet korábban egy politikai döntés hozta nehéz helyzetbe – mondta.
18.55: Bányász Róbert hozzászólása enyhén szólva sem összeszedett. Említi, hogy a szőlőtermelők támogatását újragondolná
18.57: Tarsoly József: Eger óriási adottságokkal rendelkezik a szólótermeléssel kapcsolatban. Az Egervinről azt mondja, hogy a város elszalasztott lehetőségei miatt jutott a már-már kezelhetetlen helyzetbe a cég. A borturizmusban nagy lehetőség van, ezeket kiaknázná.
18.59: Nagy István is az Egervinről beszélt. Elmondta, hogy ők néhány éve szorgalmazták, hogy összefogással kezeljék a helyzetet. Az Egri Borok Gyertyás Házát a hegyközség kezelésében hagyná. Szerinte a bor vonzza Egerbe az embereket, ezért mindent meg kell tenni a szőlő- ás borágazat fejlesztéséért.
19.02: Mirkóczki Ádám úgy látja, hogy állami segítséggel meg lehetne menteni az Egervint. A Jobbik nem csupán a lobbi által előtérbe került borászokra figyelne. Újrapozícionálná az egri borok marketingjét.
19.05: Habis reagál. Állami közreműködéssel kell megoldást keresni az Egervin megmentésére úgy, hogy a város is az ügy mögé áll. Büszke arra, hogy a város külterületei rendezettek.
19.06: Bányász Róbert egy olyan céget hozna létre, amely középkategóriás borokat állítana elő, és a helyi szőlőermelők szőlőjét vásárolná meg.
19.07: Tarsoly József úgy látja, hogy minden évnek a bor évének kellene lennie. Szerinte Habis nincs tisztában a külterületi utak állapotával.
19.08: Nagy István szerint, ha a város megvenné az Egervint, nem járna rosszul.
19.09: Mirkóczki Ádám a marketingre helyezne sokkal nagyobb hangsúlyt.
19.10: Az újabb téma a turizmus.
19.10: Bányász Róbert kiemelte, hogy Eger az értékek tárháza. Mégis csökken a turisták száma. Külföldön népszerűsítené a várost.
19.13: Tarsoly József azt említette, hogy a parkolók kérdése és az alternatív helyi közlekedés fejlesztése kiemelten fontos területek a turizmus témájában. A bor, a vár, a park, a környezet külön-külön nem egyedi, de ezt jól ötvözve, komplex kínálatot kell felmutatni. Egerben most nincs jó turisztikai koncepcó véleménye szerint.
19.15: Nagy István tenni kíván a turizmus fellendítéséért. A TDM-mel kapcsolatban azt mondta, hogy a szervezetben az EVAT Zrt. dönti el a fontosabb kérdéseket a szakemberek helyett.
19.17: Mirkóczki Ádám a marketing online formáját elégtelennek tartja Eger esetében. Ezt fejleszteni kell. Egernek a legjobb pr szakembere még mindig Gárdonyi Géza. De erre az ágazatra többet kellene költeni, igazi szakembereket alkalmazni.
19.19: Habis László a meglevő értékeket újrafogalmazná. A gyógyidegenforgalom fellendítésére egy 1,8 milliárdos beruházást valósítanak majd meg. Nemzetközi rendezvényeket, konferenciákat hozna Egerbe.
19.22: Bányász Róbert kezdi a reagálást. Fejleszteni kellene a nyitvatartási időket és a lehetőségéket – hangsúlyozta. „Bizonyos változtatásokat kellene kieszközölni.”
19.23: Tarsoly József szerint a beruházások nem elegendőek, hiszen az intézményeket meg kell tölteni tartalommal.
19.24: Nagy István szerint egyáltalán nem biztos, hogy a Habis által említett 1,8 milliárdos beruházás meg fog valósulni.
19.25: Mirkóczki nem érzi, hogy a Kepes-hagyaték tömegeket vonzana Egerbe.
19.26: Habis László kéri, hogy a pocskondiázást fejezzék be. Eger nincs olyan rossz helyzetben, mint ahogy azt a többi jelölt mondja.
19.27: Az utolsó téma következik: az egészségügy.
19.27: Tarsoly József kettéosztaná a beteg emberek kezelését és az egészségmegőrzést. Az egri kórház helyzetét mindenképp rendezni kell. Vissza kell szerezni az emberek bizalmát, hiszen aki teheti, az nem Egerben kezelteti magát. Egészségmegőrző programokat kezdeményezne.
19.30: Nagy István is a prevenciót tartja a legfontosabbnak. Ennek legjobb eszközének a tömegsport feltételeinek javítását gondolja. Egészségesebb élelmiszereket tenne az egri boltok polcaira. Az oktatási intézményekben fejlesztené a sportolási lehetőségeket.
19.32: Mirkóczki Ádám úgy véli, hogy az egészségügy azért lehetett most téma, mert nehéz helyzetbe hozták korábban a kórházat. Visszahozná az egri egészségügyi intézményekbe a közelmúltban elvándorolt szakembereket.
19.34: Habis László az alapellátás helyzetét javítaná. Kiemeli, hogy már eddig is ezen dolgoztak, bíztató eredményekkel. A Lajosvárosban javítanák a betegellátás feltételeit a következő lépésben. Biztos abban, hogy rendezni tudják az egri kórház helyzetét.
19.36: Bányász Róbert szerint a kórház esete példátlan volt annak idején. Úgy véli, hogy rossz megoldást hozott a megye vezetése akkor, amikor engedte privatizálni a kórházat. Visszahozná a régi szakorvosokat Egerbe, akik közül szerinte sokan világhírűek. Fejlesztené a kórház műszaki felszereltségét.
19.38: Taroly József kezdi a reagálásokat. Az idősebbeknek is kínálna aktív programokat. Fejlesztené a kerékpárút hálózatot. Polgárbarát városházát hozna létre, hogy kevesebb pszichiátriai beteg legyen Egerben.
19.39: Nagy István azt mondja, rossz döntést hozott a megyei önkormányzat a kórház ügyében anno.
19.40: Mirkóczki Ádám reméli, hogy felelősebb döntéseket hoznak majd a megye vezetői a jövőben.
19.41: Habis László elmondta, hogy hazaárulással ért volna fel, ha nem fordulnak el a megye vezetésétől a kórházügyben.
19.42: Bányász szerint az egészségügyet nem azért találták fel, hogy azt politikai célokra használják.
19.43: 2-2 percben még szólhatnak a jelöltek.
19.43: Tarsoly József: „Tarsolyban a város jövője!” – kezdi. Azt mondja, hogy a jelenlegi városvezetés stílustalan és középszerű. Pártérdekek helyett a város lakóinak érdekeit venné alapul. Össze kell fogni szerinte Egerért. Holnap koncertekkel és borkóstolóval várja a választókat délután az Eszterházy téren.
19.45: Bányász Róbert nem akar megalázó és nem emberhez méltó küzdelmeket. Az embereket akarja képviselni. Nem fognak figyelembe venni pártérdekeket a jövőben sem.
19.47: Habis László kiemeli, hogy az elmúlt négy évben mindenben arra törekedett, hogy Eger fejlődjön és jól működjön. Országgyűlési képviselőként is a város érdekeit tartja szem előtt, és ezt kívánja a jövőben is polgármesterként újra, ha megkapja a bizalmat.
19.49: Mirkóczki Ádám azt mondja, hogy a Jobbik az élő lelkiismeretet jelenti. Szerinte az igazság akkor is igazság marad, ha a tenger fenekére süllyesztik. Ők azon lesznek, hogy ezek az igazságok mindenképp a felszínre kerüljenek.
19.51: Nagy István: „Látványberuházás helyett munkahelyteremtést!” Olcsóbb közszolgáltatásokat akar Egerben, s nem csak a belvárosra koncentrálna. Felújítaná a járdákat és az utakat, és a hétköznapi emberek érdekeit tartjaná szem előtt.
19.52: A vita befejeződött.
Forrás: Egriszín
Nagy István:
Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.
Mirkóczki Ádám:
Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.
Habis László:
Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.
Tarsoly József:
Get the Flash Player to see the wordTube Media Player.
Bányász Róbert nem kívánt nyilatkozni.