Szenzációsan szerepeltek a magyarok az egri Hotel Eger & Parkban, illetve a Sportcsarnokban rendezett Hungarian Open nemzetközi asztalitenisz ranglista-versenyen.
A magyar csapat öt arany-, egy ezüst- és egy bronzéremmel zárta a Hungarian Open nemzetközi asztalitenisz ranglista-versenyt a Hotel Eger & Parkban, és a Dr. Kemény Ferenc Sportcsarnokban.
A vasárnap befejeződött csapatversenyben a magyar mérleg három aranyérem és egy negyedik helyezés. A díjakat a most zajló záró ceremónián Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium sportért felelős államtitkára jelenlétében veszik át a legjobbak.
A 3-as kategóriában a kerekesszékeseknél Barabás Balázs szerb csapattársával mindenkit legyőzve (öt együttes nevezett, ezért körmérkőzéses rendszerben bonyolították le a viadalt) végzett az élen – tájékoztatta portálunkat Bernau Péter, a Magyar Paralimpiai Bizottság sajtófőnöke.
A 10-eseknél Bicsák Bettina brazil társsal a negyeddöntőben 3:2-nyert egy norvég-belga kettős ellen, az elődöntőben szintén 3:2-re győzött a végső győzelemre legesélyesebbnek tartott ausztrál kettős ellen, és a döntőben 3-1-re verte azt az olasz-szlovén párost, amely a negyeddöntőben Arlóy Zsófiát és szlovák partnerét búcsúztatta 3:2-vel.
A férfiaknál a 10-es kategóriában a Berecki-testvérek remekeltek. Zsolt és Dezső az elődöntőben magabiztosan nyertek 3:0-ra a brazil csapat ellen, majd a fináléban hatalmas küzdelemben győztek 3:2-re a nagyon erős francia kettős ellen, az utolsó, mindent eldöntő találkozón Zsolt többször is reménytelennek tűnő helyzetből jött vissza a mérkőzésbe, „természetes” ennek is 3:2 lett a vége, mint a döntő öt meccséből négynek.
A férfiak 8:9-es összevont kategóriájában a Csonka András, Zborai Gyula összeállítású csapatunk az elődöntőben 3:1-es vereséget szenvedett attól a francia csapattól, amelyik a koreai világbajnokságon is nyert a mieink ellen a négy között, majd a harmadik helyért a maláj, cseh duó is 3-1-re nyert a mieink ellen.
– Az egész magyar csapat jól szerepelt, mindenki megtette a magáét – értékelt portálunknak az egyéniben kiválóan játszott Csonka András. – A csapatbeli szereplésre rányomta a bélyegét az időközben szerzett hátsérülésem. A Hotel Eger & Park kiváló helyszínnek bizonyult, és az is sokat számított, hogy a kerekesszékesek és az állva versenyzők külön játszottak. Ha nagyon kifogást akarnék keresni, akkor talán azt említeném, hogy a sárga labda jobb lett volna a fehér helyett a fehér padlózaton. De ez tényleg csak apróság, összességében nagyon elégedettek lehetünk.
Forrás: HEOL
Üdvözlet láttam a egri paralimpiai verseny szín vonalát és nagyon meg tetszett és érdekelne a augusztusi erő emelő verseny mozgássérülteknek lesz meg rendezve mért én is egy 27 éves mozgássérült srác vagyok és engem a fekve nyomás nagyon érdekel előre is köszönöm SZLOVÁKIA