Március 26-27-én tartotta meg szokásos éves magyarországi edzőtáborát Hidetoshi Nakahashi 9. danos mester. Ismerős már Egerben, hiszen több éve visszatérő vendége a városnak. Idén sem csalódtak, akik ellátogattak táborába. A rá jellemző jókedvvel, mosolygós – de kemény edzéseket tartott. A szeminárium anyaga is igen különleges volt, három olyan formagyakorlat volt a program, amelyek még Japánban is igen kevéssé ismertek. Ezek a formagyakorlatok több száz évesek, közülük a legrégebbi a Matsumura Seisan négyszáz év körüli. Ennek a formagyakorlatnak a bemutatása itt történt meg Kelet-Európában először, és ezt megelőzően is csak Párizsban került bemutatásra januárban. Így a résztvevők igencsak unikális tudás birtokába kerültek. A program része volt még az Ishimine Passai és Matsumura Passai gyakorlat, ami szintén a Shito Ryu stílus jellemzője. A mester elmondta, hogy egy új könyvön dolgozik, melyben nem csak technikáról, de filozófiáról, karate történelemről is szó lesz.