Eger városa úgy döntött, hogy indul a Napkorona Bajnokságon. A három kategóriában (5 ezer fő alatti, 5-50 ezer fő, 50 ezer lakos feletti) meghirdetett országos vetélkedő célja az, hogy felderítsék: az egyes hazai településeken milyen mértékben valósult meg eddig a napenergia hasznosítása.
Magyarország legnagyobb napenergia-felhasználást népszerűsítő programja, a Napkorona Bajnokság győztese magas presztízsértékű díjat nyer és a lapok címlapjára kerülhet. Tavaly az alig 200 lelkes Dötk, Nagypáli és Óbuda volt a győztes saját kategóriájában, Orosháza pedig a nemzetközi versenyben ezüstérmes is lett. A 2011-es bajnokságban minden, 100 főt meghaladó lélekszámú magyar település ingyenesen indulhat.
A verseny nyertesét a szervezők három adat alapján határozzák meg: a településen található összes napkollektor felület, m2-ben, a településen található összes napelem kapacitás, kWh-ban és az első két adatból képzett összesített pontszám, a lakosságszámhoz viszonyítva.
Eger MJV Önkormányzata kéri azokat a helyi polgárokat, akik rendelkeznek működő, rendszerbe állított napkollektorral, napelemmel vagy sörkollektorral, jelezzék ezt április 13-ig az 523-835-ös telefonszámon, vagy e-mailben, a napkorona@ph.eger.hu címen.
A pontos adatszolgáltatáshoz szükségünk van a következő adatokra:
– az ingatlan címe
– az ingatlan típusa (családi ház, társas ház, óvoda, iskola, kórház stb.)
– napkollektor esetén a berendezés felületére (m2)
– napelem esetén a berendezés teljesítményére (W)
A felmérés eredménye az Eger Éghajlatvédelmi Stratégiáján dolgozó szakemberek munkáját is nagyban segíti majd.
Részletek a programról itt:
http://napkoronabajnoksag.hu/