A ZF Hungária Kft. gazdasági fejlődéséről és az új generációs jövőbeli terveiről tartottak ma sajtótájékoztatót a gyár irodaházában, ahol bejelentették Őszi Csilla ügyvezetői kinevezését is.
Még 1995-ben vásárolta meg a Csepel Autógyárat a ZF Hungária Kft., amely figyelemreméltó gyárrá nőtte ki magát. A ZF-nek saját teszt centruma, fejlesztési centruma és a ZF csoporton belül saját felelősségi jogköre van. Büszke vagyok rá, és életem egyik fő művének tartom- hangsúlyozta a sajtótájékoztatón Dr. Ulrich Diller a ZF Hungária Kft. elnök –vezérigazgatója. Mi egy magyar vállalat vagyunk, német tőkével, mégis legfontosabb tőkének a munkatársakat tekintjük. Kezdettől fogva egy személyzetfejlesztési koncepción dolgoztunk, így építettünk fel egy programot, ami a szakképesítéssel, a fiatalok képzésével indul a Bornemissza Szakközépiskolával együttműködve, valamint szoros kapcsolatot ápolunk a Miskolci Egyetemmel, illetve tréningprogramokon fejlesszük a dolgozóinkat, vezetőinket. Minden helyzetben fontosnak tartottam, hogy a megfelelő embereket helyezzem a vezetői pozíciókba, akiknek a legjobb a hozzáértésük, mert a ZF Hungária siker történetét úgy tudjuk tovább vinni, ha ezt a tendenciát folytatjuk, és megőrizzük a vállalti szellemet. Egernek és szinte egész Heves megyének szociális részét képezzük, komolyan vesszük a munkatársainkat, ami érinti a szociális tematikákat, a fejlesztéseke, a továbbképzéseket is.
Dr.Ulrich Diller kifejtette, hogy nem tervezi, hogy 65 éves koráig dolgozik, ezért fontos számára, hogy az élete fő művének számító ZF Hungáriát megfelelő kezekbe adja tovább. Ezért a ZF igazgatótanácsának együttműködésével április 1-től ügyvezető igazgatónak nevezte ki Őszi Csillát. Az új ügyvezető igazgató közvetlenül Diller Úrnak tartozik beszámolási kötelezettséggel, ő lesz az a személy, aki a következő generációnak átviszi a gyárat.
Őszi Csilla 14 éve dolgozik a ZF Hungária kft-nek, kontrollerként kezdte, majd kontroller vezetőként folytatta munkáját. 2007-ben az informatikai osztály, 2008 végén a cégvezetés, 2009-ben pedig a HR, vagyis a személyügy is az irányítása alá került. Majd 2011. április 1-jétől a ZF Hungária kft. ügyvezetőjének nevezték ki. Az új ügyvezető szeretné az eddigi megszokott szellemben tovább folytatni az irányítást.
Dr. Ulrich Diller a sajtótájékoztatón nehezményezte, hogy habár Eger legnagyobb adófizetője a ZF, mégsem képes a város megoldani, hogy a dolgozók biztonságosan meg tudják közelíteni a munkahelyüket. Sérelmezi, hogy a Sas út végi – Kistályai út elején lévő vasúti átjáró ilyen balesetveszélyes.
A Japánt ért katasztrófa közvetlenül nem érinti a céget, de vannak vevőik, akik onnan is kapnak alkatrészeket és ezek a szállítmányok megkésve érkeznek hozzájuk.
Még 2009-ben 660 munkás dolgozott a gyárban, most 2011-re ez a szám felugrott 830-ra és ezzel elérték a 2008-as válság előtti szintet. Emellett a beszállítókon keresztül 700 embert foglalkoztatnak Mezőkövesden is. Diller Úr pozitívan látja a jövőt, amelyre megfelelő szakemberekkel elő vannak készülve.
Forrás: Egriszín