A Fidesz Országos Választmányának tagja lett Oroján Sándor, a Heves Megyei Közgyűlés Fejlesztési és Nemzetközi Ügyek Bizottságának elnöke.
A hétvégén került sor a Fidesz Zöld Tagozatának országos tisztújítására, ahol az ülés levezető elnöke volt Oroján Sándor, akit a tagok egyhangú szavazással delegálták a párt országos döntéshozó testületébe.
A Heves megyei politikus megválasztását követően hangsúlyozta: „Az Országos Választmány a szövetség legfőbb információs, egyeztető és döntéshozó fóruma. A Kövér László által vezetett testület a legnagyobb kormánypárt belső ügyeiben is meghatározó szerepkörrel bír. Emiatt fontos, hogy mind a környezetvédelem ügyének, mind Heves megyének hangsúlyos képviselet jusson. A következő két évben ezért szeretnék dolgozni az Országos Választmány tagjaként- mondta Oroján Sándor”
Oroján Sándor mellett két országgyűlési képviselő, Koncz Ferenc és Dankó Béla lett a Zöld Tagozat delegáltja – tájékoztatta szerkesztőségünket a Heves Megyei Közgyűlés sajtószóvivője.
kép: orojan.blog.hu