Jelentős tűzoltói erőket vontak össze Egerben. Egészen pontosan a Tűzoltó Múzeumban, ahol több mint száz speciális jármű tölti meg a vitrineket.
Mindenkinek kell legyen valami hobbija – vallja az a két hivatásos tűzoltó, akiknek makett- és modellgyűjteményéből a héten nyílt kiállítás az egri Tűzoltó Múzeumban. S mi másból is állhatna kettejük közös tárlata, mint a lánglovagok napi munkája során használt járművek kisebb másaiból?
– A megye útjain futó tűzoltóautókból többet is sikerült már beszerezni. Látható például egy olyan Mercedes Atego gépjárműfecskendő makettje is, mint amilyet tavaly decemberben vettek birtokba a hevesi kollégák – mondja Vaszkun Attila tű. őrnagy, aki bár mindig is szeretett maketteket építeni, 8 évvel ezelőtt kezdte el gyűjteni a hivatásához kötődő járműveket. Az őrnagy a gyöngyösi tűzoltóparancsnokságon járta végig a hivatásosok „ranglétráját”, ahol legutóbb mentési osztályvezetőként teljesített szolgálatot, jelenleg pedig a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon dolgozik.
Ha valamilyen jeles alkalom közeleg, családja már tudja, hogy egy újabb különlegességnek örülne leginkább. Könnyíti a helyzetet, hogy a szirénás járművek iránti rajongással nincs egyedül a famíliában: apósa szintén több évtizeden keresztül állt a tűzvédelem szolgálatában, s most ötéves ikerfiai is élénk érdeklődést mutatnak a pálya iránt. A gyűjtemény gyarapodásához a munkatársak is hozzá-hozzájárulnak, például a Gyilkos-tó partjáról is hoztak neki egy fából készült kis tűzoltó létrás járművet.
– A most kiállítottak közül ez az egyik kedvencem, mivel nagyon különbözik a többitől, ugyanakkor arra emlékeztet, hogy a kollégák külföldön is gondoltak rám – tette hozzá az őrnagy.
Kiállítótársa, Benke Donát tű. főtörzsőrmester a készen kapható modellek szerelmese. Egy-egy ritka darabért – mint például egy Barkasért Prágába – akár külföldre is képes elmenni.
– A tűzoltóautók modelljeit nem könnyű beszerezni, így sokszor csak egy teherautót vásárolok, amelyet aztán még alakítani kell. Átfesteni, felszereléseket gyártani hozzá, szirénát szerelni rá. Szerencsére vannak, akik tudnak ebben segíteni – veszi át a szót a Szentendrei Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság gépjárművezetője, s egyben szóvivője.
Szenvedély, ami összehoz
Országosan is ritka hobbinak számít, hogy valaki tűzoltóautók makettjeit vagy modelljeit gyűjtse. Éppen ezért mikor a kollégák, ismerősök révén a kiállítók hírét vették egymásnak, elkezdték keresni a kapcsolatot. Külön-külön már mindketten bemutatták kincseiket a nyilvánosságnak. Öt éve hasonló kiállítást láthattak az érdeklődők a Tűzoltó Múzeumban Vaszkun őrnagy gyűjteményéből, Benke Donát pedig 2008 áprilisában már bemutatta egyszer megyénkben, a gyöngyösi laktanyában féltett darabjait. A mostani közös kiállítás szeptember 30-ig látogatható, így a turisztikai szezon végeztével akár az iskolai, óvodai programok sorába is beilleszthető.
Azt is mondhatnánk, hogy ezek az autók személyre szabottak, hiszen tulajdonosuk addig formálta őket (a feliratoktól egészen a rendszámtáblákig), mígnem pontosan olyanok nem lettek, mint amilyeneket ő maga is vezet vagy vezetett. Mint megtudtuk, a vitrinekben sorakozó kincsek között felbukkanó mentő-, illetve rendőrautók sem a véletlen művei. Mielőtt csatlakozott volna a lánglovagokhoz, a főtörzsőrmester mentőzött is, s a bűnügyi tudósítói pályán is már másfél évtizedes múltat tudhat maga mögött.
Gyűjteménye mintegy 300 darabra rúg, melyek az 1880-as évek lóvontatta gőzfecskendőjétől napjainkig mutatják be számos ország tűzoltó szereit. Legkülönlegesebb darabja egy, az 1900-es évek elejének egyik amerikai tűzoltóautóját mintázó modell, amely igencsak kalandos úton jutott a gyűjtőhöz.
– Egyszer egy idős szentendrei férfi házához kértek tőlünk segítséget a mentők. A koros ember ugyanis leesett az ágyról, s combcsonttörést szenvedett, ám ők nem tudták felemelni a súlya miatt. A kollégáim vitték le a mentőhöz, ám a lakásban felfigyeltek az egyik sarokban kallódó tűzoltóautóra. Tudják, hogy fanatikusan gyűjtöm a modelleket, így le is fotózták nekem – idézi fel az eseményeket Benke Donát, aki úgy döntött: tesz egy kísérletet, hogy megszerezze a modellt. Az idős ember sajnos életét vesztette a kórházban, a korábban sokáig az USA-ban élő rokonok azonban fogadták a főtörzsőrmestert. Az elhunyt unokatestvére korábban szintén mentőzött, s szívesen adta oda ingyen is az értékes darabot a tűzoltónak. Az egy méter hosszú jármű gyártója és készítési ideje ismeretlen, s a tömlők és kerekek kivételével minden eleme vasból készült. Annyit tudni róla, hogy az eredeti tulajdonos, Pali bácsi egy amerikai tűzoltóparancsnoktól kapta ajándékba.
Nem könnyű a magyar gyűjtők dolga
Legyen szó modellről, vagy makettről, a hazai boltokban elérhető kínálat közel sem elégíti ki a gyűjtők igényeit. Az utóbbi években azonban egyre nagyobb segítséget nyújt a világháló. Az interneten keresztül elérhetőek úgy a külföldi szaküzletek friss termékei, mint a hazai licitálós oldalakon fellelhető ritkaságok.
A Tűzoltó Múzeum emeleti kiállítótermében felsorakoztatott járművek sorában többek között látható mentőautóként funkcionáló UAZ, a bűnözők nyomában száguldó Volga és Zsiguli, tűzesethez vonuló Csepel, de nem hiányozhatnak napjaink Fordjai, Skodái és IFÁ-i, Mercedesei sem. Akit tehát vonz a kéklámpás járművek világa, vagy csak egy kis nosztalgiázásra vágyik, annak érdemes betérnie a valaha laktanyaként működött múzeumba.
Forrás: Heol