Lángolva zuhanó kisrepülőről érkezett bejelentés ma délután az M3-as autópálya mellől, Heves megyében. A riasztás után azonnal megkezdődött a kutatás, melyben a földi egységek mellett a Honvédelmi Minisztérium helikopterei is részt vesznek.
Félt, nem tudta, mi lesz vele pénz nélkül, egyedül, éjszaka a hamburgi repülőtéren- mesélte a Tényeknek egy 16 éves fiú. Gépe több órás késése miatt nem érte el a következő repülőt. Az édesanyja aggódva telefonálgatott a légitársaságnak, de azt mondja, senki nem segített. Végül egy magyar házaspár gondoskodott a gyerekről. A család most kártérítést kér a cégtől.
Felszállás közben zuhant vissza a földre egy vitorlázó repülő Gyöngyös közelében. A balesethez mentő és mentőhelikopter is érkezett. A repülőt vezető férfi a gerincét fájlalta, lehet, hogy súlyosan megsérült, a hatvani kórházba vitték. A balesetet az okozta, hogy az úgynevezett felcsörlőzés közben elszakadt a kötél.
Tizennegyedik alkalommal rendezik meg a hétvégén Egerben a repülőnapot. A látogatók számos érdekességgel ismerkedhetnek meg.
Az idén összekötik a programot a II. Egri Tuning találkozóval és a Régijármű találkozóval is.
Vasárnap délután háromnegyed egykor érkezett a riasztás a Heves megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletére, ami szerint a gyöngyösi Pipis hegy közelében lezuhant agy motoros vitorlázó repülő.
A baleset helyszínére a gyöngyösi tűzoltók vonultak, akik a mentést követően átadták a két sebesültet a mentőknek. A szerencsétlenség helyszínére mentőhelikopter érkezett – tájékoztatott Antal Erika, a katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője.
A balesetben két budapesti illetőségű férfi sérült meg: a 65 éves oktató sérült súlyosan, míg az 56 éves tanulóját könnyű sebesüléssel vitték kórházba.
Szikrázó napsütés és kellemes időjárás fogadta a XIV. Apolló Repülőnapra érkezőket. A programot töretlen sikerrel rendezték meg az egri Apolló Repülőtéren, ahol különféle színpadi programokkal, látványosságokkal várták az érdeklődőket.
Idén 14. alkalommal rendezték meg az Apolló Repülőnapot az egri Apolló Reptéren. A helyszínre érkezőknek kedvezett az időjárás, a repülős találkozó napsütésben és szép időben zajlott le.
A programon számos érdekességgel várták a látogatókat. Horváth Tibor, a Repülős Találkozó főszervezője elárulta: a Repülőnapon különféle érdekességgel várják az odalátogató vendégeket. Számos külföldi repülő érkezett az egynapos programra, többek között Ausztriából és Szlovákiából is. A repülés megszállottjai különböző helikoptereket, könnyűgépeket, motoros sárkányokat tekinthettek meg a repülőtéren.
Az elszántabbak akár fel is ülhettek a repülőkre, ahonnan csodás kilátás nyílt Egerre.